Vetített képes előadások

“Az Uránia-színház olyan hely akar lenni, a hol a tudós oktatja, a művész gyönyörködteti és az író nemesíti embertársait és mindhárman az összetartozandóság érzetét nevelik.”
Az Uránia jelenti az Uránia Magyar Tudományos Színház-Egylet Részvénytársaságot, az Uránia Magyar Tudományos Egyeselütet és az Uránia Szemléltető Taneszközök Gyára Részvénytársaság Erdélyi Mór és Társa elnevezésű intézményt (továbbiakban Uránia színház, egyesület, taneszközök gyára). Történetük részben feltárt, hiszen a magyar némafilmmel kapcsolatos kutatások az Uránia színház mozgóképes vetítéseiről mind megemlékeznek. A filmtörténetben játszott szerepüket bemutatják, és talán kissé méltatlanul háttérbe szorítják az állóképek fontosságát, pedig főként a kezdeti időszakban jelenlétük hangsúlyos volt, az előadások gerincét jelentették. Tanulmányunkban ez utóbbival szeretnénk foglalkozni. Témánk leszűkítése időkeretet is jelent, az Uránia színház működését 1917-ig – amikorra a film uralja az előadások többségét – tárgyaljuk részletesebben.

Az ismeretterjesztés, a szabadoktatás igénye, nagyszerű gondolata keltette életre az “Urániá”-t is, de ebben a korszakban új közművelődési formákat keresve az angol szabadegyetemek, népházak, az amerikai líceumok, a német ismeretterjesztő társaságok magyar változataként számos intézmény keletkezett.

Az “Uránia” azonban nemcsak arra az utópisztikus feladatra vállalkozott, hogy az akkori művelődési törekvéseknek megfelelően a műveltség részesévé tegye az egész nemzetet, hanem az ismeretközlés egy újfajta módszerének kidolgozását is célul tűzte ki. Az Uránia Magyar Tudományos Színház-Egylet és Részvénytársaság prospectusa és aláírási felhívása a következőképpen határozza meg ezt a feladatot: “Az alulírott alapító bizottság Uránia Magyar Tudományos Színház-Egylet és Részvénytársaság czimmel oly kulturális intézmény létesítését czélozza, mely az összes tudományos és társadalmi ismeretek történetét, fejlődését, jelenét, fogja vetített, decorativ és kinematografikus képekben, érdekfeszítő darabokban, zenével bemutatni, oly tökéletes vonzó és szórakoztató formában, hogy közönségünk minden rétegének izlését és tudását fejlesztő, kedvelt szórakozása leszen”.
Az intézmény életre keltésének társadalmi fontosságát mutatja az, hogy az alapító bizottság tagjai mellett Molnár Viktor a vallás- és közoktatásügyi minisztérium elnöki osztályának tanácsosa és Várady Gábor országgyűlési képviselő is csatlakozik az Aláírási prospectus irányelveihez, és 1899 áprilisában megkezdődnek a munkálatok.
E szellemiség köré szerveződött a színház, az egyesület, a taneszközök gyára, és a közös cél megvalósítása során minduntalan összemosódnak e három intézmény keretei.

Már az Uránia egyesület alapszabályaiban is jól körvonalazódnak a kapcsolódási pontok, amelyek szoros összeköttetést biztosítanak a színház és az egyesület között. Az egyesület három irányban támogatta a színházat: erkölcsi, anyagi és szellemi tekintetben: a színház erkölcsi támogatásának szükségességét egyfelől abban látták, hogy az ismeretközlés ilyen formáját a leendő közönség előítélettel fogadta, mert a színházat alkalmatlannak találták komoly tudományos ismeretek közvetítésére. Másfelől azért, mert nálunk ez idegenszerű intézménynek számított, ami nem csoda, hiszen a régióban sem volt mintaintézmény a közelmúltig, mert a Bécsi Uránia is csak az 1899-es évben alakult meg berlini példára , ahol már tíz éve sikeresen működött az ismeretátadás ezen fajtája.
Anyagi tekintetben az egyesület felvállalta, hogy amennyire saját jövedelméből a színház nem tudná magát fenntartani, azt anyagi erejéhez mérten segíteni fogja.
A szellemi támogatást részben az jelentette, hogy az egyesület kísérte figyelemmel a kulturális élet azon megnyilvánulásait, amelyet az egész társadalom részére hasznosíthatónak talált, másrészt szakosztályai útján magára vállalta a színház szellemi-művészeti vezetésének egy részét is, mert megiratta vagy kijelölte azokat a darabokat, amelyeket az Uránia színpadán előadtak.


A fotótechnika fejlődésének következtében – már a 19-20. század fordulóján – könnyű és gyors sokszorosítást tett lehetővé a meglévő negatívról történő kontaktmásolások készítése. A “képínség” mellett remek üzleti bevétellel is kecsegtetett a tömeges képelőállítás. Ebben élenjárt “Erdélyi Mór császári és királyi udvari fényképész”, aki eleinte műtermében (Budapest, IV. Ujvilág utca 2.) készített felvételeivel, majd különböző társasági és ünnepi események megörökítőjeként már ekkorra hírnevet szerzett. Erdélyi Mór az Uránia Magyar Tudományos Egyesület (1897) és az Uránia Magyar Tudományos Színház-Egylet Részvénytársaság (1899) megalapításának egyik kezdeményezője és közreműködője volt . 1908-ban kapott iparengedélyt Uránia Szemléltető Taneszközök Gyára Részvénytársaság Erdélyi Mór és Társa néven diasokszorosításra és árusítására, valamint fotó- vetítőberendezések: “uj szerkezetü vetitőgépek mikroskopok, objektivek, nagyitók, fényképező gépek” forgalmazására.

Az Uránia színház Budapest egyik legforgalmasabb útján, a Rákóczi út 21. szám alatt, a mór stílusú Rimanóczy-palotában volt. “576 ülőhely, a nézőteret számos villanyos lámpa világítja meg: a szinpadon négyszínű villanyos fény sugárzik az oda vetített képek szinárnyalatainak szabályozására. A vetítő készülék, amely a képzelhető legtökéletesebb a nézőtér hátterében foglal helyet. A színház nem tulajdona az Rt-nek, hanem évi bért fizet.”
Az épületet Schmahl Henrik tervei szerint építették, korábban az Oroszi Caprice, később az Alhambra mulató működött benne.

Az első vetített képes előadások sorából kiemelkedett – a tizenkét képből álló, diorámával illusztrált műsor – Cholnoky Jenő: A küzdelem az északi pólusért című darabja, amelyet 1899. november 4-én tartottak.
Érdemes megtenni az előadások témájának általános áttekintését, hiszen ezzel egy olyan témalistát kapunk, amely fogalmat adhat arról, hogy mi az, amit bemutatásra érdemesnek tartottak és mi az, amit nem. Már az 1899-es Aláírási prospectusban megfogalmazzák a művelődést kiemelten szolgáló területeket, ahonnan kikerülnek az előadások konkrét témái: “Magyarország egyes megyéinek, fürdőinek – Svájcz, Olaszország, Amerika, egyes felfedező utak bemutatása természeti hűségben, természeti tünemények, népszokások, dalok kíséretében.”
Emellett mégis feltűnő vonásként jelenik meg, hogy a szöveg szerzői nyomatékosan hangoztatják azt, hogy túl akarnak lépni az ismeretterjesztés azon – úgy tűnik, akkor szokványosnak és szűknek bizonyuló – keretén, amelyet a természettudományi, illetve a néprajzi tárgysorozatok ismertetése nyújt.
Hadtudományi estéket ígérnek, ahol az egyes külállamok hadseregének “fegyver tényeit, elhelyezését és gyakorlatait” fogják bemutatni. Ennek az ígéretnek fokozott szerepe lesz majd az első világháború ideje alatt tartott háborús esteken.

Kiemelten fontosnak tartják a művészettörténet tárgyköréből születő előadásokat. Ilyen lesz a nagy sikerű kortárs művészetet bemutató darab: Lyka Károly – a neves “műitész” – A szecesszió című munkája is.

Az Uránia igen széleskörű, akár holisztikusnak mondható ismeretszerzési és közlési igényességét mutatja az is, hogy az előadások tematikájáért felelős egyesületi szakosztályok eredetileg tervezett számát le kellett szűkíteni nyolcra.
Az előadások már az első évben népszerűek voltak, a látogatottság növekedésének arányát még a szórványos adatok is jól tükrözik.

A népszerűségről a kvantitatív adatokon kívül a korabeli kritikák alapján is hírt kaphatunk. Jellemzően két aspektusból írnak az előadásokról. Az egyik a szövegíró-szerző munkája: “Az Uránia tudósának egy személyben rajzoló poétának és éles szemű fotográfusnak kell lennie, hogy használni tudja a szinpadi vásznon ható fogásokat”. Úgy tűnik, ennek az összetett elvárásnak kevesek feleltek meg, ezen kevesek egyike Pekár Gyula volt.
A szövegírók legfontosabb alakjaként jelenik meg Pekár Gyula (később az állami filmirányítás vezéralakja), aki a Spanyolország című darabbal új műfajt teremtett:
“Alig volt és van művelt magyar ember, aki ne látta volna és ne gyönyörködött volna a spanyol tánczban, a bikaviadalban.”
A Pekár-siker írói gárdát teremtett az Uránia színházban, “spanyol” mintára íródott több alkotás, és rendre ezek váltak a legkedveltebb előadásokká: Dessewffy Arisztid Velencze című darabja: “A tengert ez a darab mutatta először az Urániában, ugyancsak itt volt először zene és ének. ”
Ehhez a sikersorozathoz tartoztak a továbbiakban Dessewffy Arisztid: A vas, Weisz Róbert: China, Hegedűs Sándor: Amerika, Hentaller Lajos: 1848 című előadásai.
A Hentaller-darab igen emlékezetes volt: “A “Spanyolország” után ez volt a második eklatáns eset, hogy mélyen kellett éreznünk az Uránia szinház pótolhatatlan szükségét”– írta a kritika.
A saját apparátussal készült előadásoknál a jellegzetes képi gondolkodásmód megkívánt hatása mellé még egy gyakorlati szempont is csatlakozott. A darabokat úgy állították össze, hogy a szöveg megengedje az egyes részletek képi megújíthatóságát és kicserélhetőségét. “A párisi életet 1900-ban vetített és mozgó fényképekben mutatja be az Uránia május második felében. Salamon Ödön és Heltai Jenő írják hozzá az anekdótikus, humoros, vidám, ötletes szöveget. A darabot úgy állítják össze, hogy időnként egyes részletei megújíthatók és kicserélhetők legyenek és ennek következtében kapuzárás előtt és az ősszel állandóan friss alakban álljon a nagy közönség előtt.”

A mozgóképekkel kapcsolatban is törekedtek a saját felvételekre. Az Uránia művezetője, Zitkovszky Béla maga szerkesztette gépekkel kezdte meg a kísérleteket a mozgóképeknek helyben való felvételére. Ennek első példája volt a Pekár Gyula rendezésében született Táncz (1.kép) (2. kép) című darab.
Ezt a nyító darabot követte a hasonló szemlélettel elkészített Szabó Lajos: A sport, Sztojanovits Jenő – Kőrösi Sándor: A magyar lant, Salamon Ödön: A budapesti élet, Lovász János: A délibábok hazája – Debrecen.
“Mindezeket a műveket a művészivé fejlődött képsorozat, a raffinériával beállított mozgófénykép jellemzi, a melyet Kern Aurél zeneszerző szerzeménye kisért.”

Azért tartottuk fontosnak áttekinteni a színház történetének korai korszakában keletkezett előadások szövegeit és az azokkal kapcsolatos kritikákat, mert úgy véljük, hogy ezekben az években alakul ki az “Uránia-stílus”, amely később mintaértékűvé vált. Az “Uránia-stílus” olyan neves írót is megihletett, mint Karinthy Frigyes, aki rendszeres látógatója volt a színháznak.

Írásaiból kiderül, hogy számára mennyire meghatározó élményt nyújtottak az előadások. Gyermekkori visszaemlékezéseiben az iskola keretei között szervezett látogatás eseményeit mindig feljegyezte. Megtudhatjuk, hogy Karinthy látta a már említett Dessewffy Arisztid által írt A vas és a Velencze című műveket. A jégvilág című előadás miatt szintén tollat fogott, és felidézte a vetítés hangulatát:
“dec.6.
Uránia. «A jégvilág» című darabot adták, jó volt a Fűrészes hal. Csináltunk dobtapsot, mire az igazgató lekiabált a páholyból, hogy az egész iskolát hazakergeti, nagyon röhögtünk Gárdossal, minden kép után állathangot utánoztunk és mondtuk «Náttyon széb! Náttyon széb!» - és minden képnél olyan hangosan álmélkodtunk, hogy milyen gyönyörű, hogy a felolvasó egész büszke volt és minden kép után úgy nézett szét, mintha ő festette volna.”
Karinthy megidézi az iskoláskorúak kedvelt intézményét, “ahol olyan jó muri volt elbliccelni egy délelőttöt, mikor az egész iskola ki volt rendelve...” A diákok nemcsak a színház vetítővásznán láthatták az uránia sorozatokat, hanem a besötétített tantermekben is élvezhették a – szénszálas vagy Mita-égős vetítővel – vetített képek kínálta látványt. Az iskolában alkalmazott sorozatokat újraválogatták, a tanterv kereteihez igazították, mégis számtalan helyen érezhetjük a színházi előadásokkal mutatott párhuzamukat.

Állókép - szöveg - zene - színpadi élőképek, a vetített képes előadások műfaji kereteinek megszilárdulását megelőzte a néma-, majd a hangos-, sőt a színesfilm térhódítása. Így e műfaj az Uránia színház falai közül kiszorult. A tudományos és ismeretterjesztő diaelőadások, maguk az üveglemezek tovább éltek az iskola falai között, vándoroltak a “falu Urániájával”. A szemléltető oktatás az 1940-es évek végéig – egy-két helyen még tovább is – használta azt a több tízezer felvételt, melyek összeállításukban, tartalmukban ekkorra már elavultak. A Leica-méretű, két üveglemez közé szorított, papírcsíkokkal szegett cellulóz-nitrátfilmek, majd a lángmentes tekercs és fémkeretes diakockák végképp száműzték a 8.5 x 8.5-es Uránia-diákat. Ma már a vizuális ismeretközlés történetével, az életmódkutatással, a neveléstörténettel foglalkozó szakemberek veszik kézbe a porosodó lemezeket, esetleg egy-egy újraélesztett képes-vetített előadáson, a sercegő ívfényvetítő folyamatos szikrájának fénye járja át azt, és rajzolja a vászonra letűnt korok képnyomatát.